A mai bejegyzésemet inkább egy fotóblognak szánom, mert a képek többet mesélnek, mint amit el tudnék mondani. De azért előtte egy pár szót az elmúlt pár napról.
Minden nap teljesen más: lassacskán hozzászokom az időátálláshoz, végre rendesen alszom, úgyhogy nap közben is aktívabb vagyok; már kezdenek kevésbé feltűnni azok a nagy furcsaságok, igen korai még, de kezdem magam itteninek érezni - azaz nem érzem magamon a körülöttem lévők égető tekintetét, amikor felszállok a vonatra. Furcsa dolog, hogy mindenkivel csak japánul lehet beszélgetni, de szép lassan ehhez is kezdek hozzászokni, a koleszban lakó ösztöndíjasokkal szépen kialakult egy társaság. A mai kalandom is velük velük történt, egy tai és egy kirgiz sráccal, valamint egy indonéz lánnyal.
Az előző bejegyzésemben már említettem, hogy itt még mindig nyárias idő van, közel 30 fokos hőség és komoly páratartalom, de ma reggel volt egy kis eső, úgyhogy kellemesen lehűlt az idő. Ma csak egy óránk volt a suliban, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy sétálunk egyet, és egy megállót lesétálunk. Aztán fél úton megláttunk valami szép épületet nem is olyan távol, azt az épületet, amivel az előző bejegyzésemet zártam. Rövides megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy megnézzük, mi is az ott, úgyhogy térkép nélkül fogtuk magunkat, és nekivetettük magunkat a hegynek.
Valószínűleg sokakban, nem mellesleg bennem is az a kép él a japánokról, hogy távolságtartó emberek. Ennek ellenére nagy meglepetésemre út közben többen is megszólítottak minket, útbaigazítottak, érdeklődtek felőlünk. Az ő segítségükkel megtudtuk, hogy egyből három látnivaló is van ugyanazon az úton: amit a hegy lábánál láttunk a Momojama vár, ami egy híres japán történelmi személyiség, Tojotomi Hidejosi lakhelye volt; valamint Kenmu császár és Meidzsi császár és feleségének sírja. Egyszóval egy szép nagy túra kerekedett belőle.
A hegyről leérve egy kis eltévedés is történt, de egy vérbeli kanszai bácsi útbaigazított minket. Hogy egy kicsit világosabb legyen a japán nyelvben kevésbé jártasabbaknak is, a japán nyelv általánosan tanított és használt verziója a tókjói. Ezzel szemben Kjóto, Ószaka és Kóbe környékén az úgynevezett kanszai nyelvjárás a honos, bár manapság egyre kevésbé használják, még a helyiek is egyfajta keverékét használják a sztenderd és a kanszai nyelvjárásnak. Ám ez a bácsi igazi kanszai volt, azaz minden második szavát nem értettük. Azért elvezetett minket a legközelebbi vasútállomásig, ahol rájöttünk, hogy nem éri meg felszállni a vonatra, úgyhogy a hazasétálás mellett döntöttünk.
És akkor jöjjenek a képek:
Momojama vár kapuja
Kilátás fentről
Imádkozás előtti szimbolikus kéz- és szájtisztításra használt kis kút
Osztálytársak
Egy kis lépcső a sírokhoz - az öregek itt tartják formában magukat
Ne vezessen félre senkit a szvasztika: ősi napszimbolúm, buddhista szentélyeknél gyakran látható
Daizendzsi...
...és kutyája
0 件のコメント:
コメントを投稿