Ószaka

A hétvégén Ószakában jártunk. Kjótohoz elég közel van, az út nem vesz igénybe többet egy óránál, és nem is kifejezetten drága. De azt kell mondjam, hogy engem nem fogott meg. Egyáltalán nem rossz hely, inkább azt mondanám, hogy nem hozzám illik. Modern nagyváros, csillog-villog, nyüzsög, de fél nap után már hiányzott Kjóto otthonossága – mondhatni honvágyam támadt. Kjóto utcáit járva az ember lépten-nyomon szentélyekbe, régi lakóházakba, folyókba, patakokba, parkokba botlik.

Jelentem, Japánban való tartózkodásom óta először találkoztam hajléktalannal. Úgy látszik, egy nagyvárosból ez sem hiányozhat.

Ószaka Japán legnépesebb városainak egyike. Kikötőváros lévén régóta a kereskedelem egyik központja, ami meghatározza az ószakai nyelvjárást, és valószínűleg az itt élők személyiségét is. Az itteni nyelv pörgős, rengeteg rövidítéssel, és a tradicionális kjótoihoz képest nyersebb kifejezésekkel – a piacon nem lehet udvariaskodni.

Azért beszélek „tradícionális kjótoiról”, mert a pár évtizede még pregnánsan megkülönböztethető nyelvjárás mára már kezd összeolvadni, többnyire a ószakai nyelvjárás javára. Az általam tradicionális kjótoinak nevezett nyelvjárás, bár sok közös pontot mutat az ószakaival, ahhoz képest jóval lágyabb, udvariasabb – nem is csoda, hiszen hosszú időn keresztül Kjóto volt a japán császár lakhelye és egyben japán fővárosa. Azonban úgy tűnik, hogy a mai világban nem sok helye van egy ilyen elegáns nyelvezetnek.


Azért Ószakában is bőven akad látnivaló egy magamfajta válogatós embernek is, és azért meg kell valljam, nem voltam még ilyen nagy városban, úgyhogy élveztem. Spórolás gyanánt metró helyett legyalogoltam a lábam, és edzettem egy kicsit a tájékozódóképességemet. Most hogy a világ másik feléig eljutottam, valahogy úgy érzem, hogy nem nagyon tudok eltévedni, úgyhogy igen magabiztosan sétálgatok erre arra térkép nélkül is – eddig komolyabb gond nélkül. Szerencsére itt nincs nyolcker, nincsenek vérebek, úgyhogy a biztonság miatt sem kell aggódnom.