Költözés

Kérem szépen, így kell tapasztalatokat gyűjteni idegen földön. Belevetettük magunkat a japán bürökráciába, és béreltünk egy lakást.

Egy hónappal ezelőtt merült fel az ötlet, hogy a koleszt hátrahagyva egy kényelmesebb helyre költözzünk. Több érv is szólt a kolesz ellen: egyrészt a távolság és a közlekedés nehézkessége, a legközelebbi vasútállomás gyalog nagyjából 20 percnyire van; az ár sem kifejezetten kedvező, bár az alapdíj 22 000 Yen, de erre egy csomó költség rakódik, így mindennel együtt végül inkább 35 000 Yen; a környék sem épp kedvező, a város déli csücskében van, boltok, éttermek - azaz élet - alig található a közelben.

Így indult hát el a vadászat lakásügyben, és viszonylag hamar meg is találtuk az ideális otthont. Kifejezetten japán stílusú ház, a szobák többsége tatamis (japán gyékényszőnyegszerű padlóburkolat). A bejárat alacsonyabban van a lakás többi részénél, itt kényelmesen le lehet venni a cipőt. Természetesen cipőben tilos a mászkálás - már csak azért is, mert felsértheti a tatamit. Az első emeleten egy tágas konyha és étkező kap helyet, mögötte pedig a nappalinak szánt szoba, ami a mi esetünkben hálószobának lett kinevezve. Emellett van még egy kisebb és egy nagyobb szoba, így laknak hárman lányok a földszinten. A fürdő automata, előre megadott hőfokra enged vizet. A wc is automata, ülésmelegítős, zajkeltős, fenékspriccelős. A második emelet a férfi-lakosztály, három nagy és egy kisebb szobával valamint két erkéllyel.

Igazság szerint a költözés lebonyolításának oroszlán részét Tilek és Nick végezte. Egy ingatlan közvetítő cégen keresztül ment az ügyintézés, talán ennek is köszönhetően rengeteg papírral és szerződéssel. A szerződések elolvasása mellesleg az én feladatom volt, talán sejthetitek, hogy japánul sem épp könnyű olvasmány. A körülményeket természetesen tovább nehezítette, hogy mind külföldiek vagyunk, a tartózkodásunk egy évnél rövidebb távú, és még olyan kis apróság, mint hogy nincs pecsételőnk. Ugyanis japánban aláírás helyett pecsétet használnak. A külföldiek esetében a legtöbbször elfogadják az aláírást is, de bizonyos ügyeket csak pecsételővel lehet hitelesíteni.

A következő akadályt a bútorok beszerzése jelentette. A legtöbb japán bérlakásban egyátalán nincs bútor, se hűtő, se mosógép, semmi. Ezeket beszerezni nem egy olcsó dolog, ráadásul 8 hónapra igen nagy pazarlásnak tűnik, ráadásul nem lehet csak úgy kidobni az ilyen eszközöket, az elszállítás ára igen borsos. Talán épp ebből kifolyólag virágoznak a használtárú boltok, ahol felvásárolják az ilyen kiszuperált eszközöket, megjavítják, tisztítják, és viszonylag jó áron eladják. Ilyen boltban szereztünk be tűzhelyet, asztalokat, polcokat. A hűtőt, mosógépet és társait pedig kölcsönözni fogjuk. Azonban a bútorok jelentős részét barátoktól kaptuk, olyan családoktól, akik valamilyen számomra már-már érthetetlen oknál fogva bármilyen ellenszolgáltatás vagy elvárás nélkül segítenek minket. Fütött szőnyegek, kotacük (fütött asztalok), sima asztalok, mikró, vízforraló, evőeszközök, hihetetlen mennyiségben. Ráadásul a költöztetésben is segítettek, két autóval fuvaroztak minket és a holmiainkat az új lakásba.

Így történt hát, hogy ma már a tatamis szobámban, a jó meleg kotacü takarója alá bújva írom a blomat.